KEZDETEK

MIÉRT A VÉDIKUS ASZTROLÓGIA ÉS MIÉRT A HIVATÁS ÉRDEKEL ENGEM?

Asztrológiával 2014 óta foglalkozom. Kezdetben nyugati, majd védikus asztrológiát tanultam tanáromtól, Németvölgyi-Nagy Renátától. Ma már szinte csak az utóbbival foglalkozom. Úgy tapasztalom, sokkal pontosabb képet ad nemcsak a személyiségről, életfeladatról, de a sorsról, a várható életeseményekről is. Azt a szemléletet vallom, hogy ugyan vannak determinált dolgok az életben, melyekre csekély a ráhatásunk, de alapvetően az ember a maga sorsa kovácsa. Hiszen mindig mi döntjük el, hogyan reagálunk egy-egy eseményre. Sőt, sokszor az alapbeállítódásunk, a nem tudatosult viselkedésünk, cselekedeteink idéznek elő bizonyos történéseket. Így sorsunk alakulása végső soron nagyrészt tőlünk függ. Ha ismerjük önmagunkat és összhangban vagyunk életünk feladatával - a gyökérfeladattal -, kevésbé tévedünk el létünk labirintusában. A védikus asztrológia kiváló iránytű utunk megismeréséhez.

Karrier, munka, hivatás, szakma és önismeret. Nekem ezen témák a gyökérfeladataim. Többféle oldalról tanulmányoztam már eddigi életem során mindezeket. Az egyetemeken vezetés-szervezést, emberi erőforrás menedzsmentet és kommunikációt tanultam. Újságíróként HR témában írtam cikkeket, dolgoztam HR koordinátorként, fejvadászként, toborzóként, employer branding és pszichológia témában szövegíróként. 2019-ben ismert aktív nyugdíjasokról készítettem egy riportkönyvet (SZENIOROK - Interjúk 70 év felett még aktívan dolgozó ismert szakemberekkel), 2021-ben pedig egy önismeretet elmélyítő kiadványt adtam ki (TÖRTÉNETEM Interaktív Interjúkötet: 40 kérdéskör az életedről).

VediKarrierben mindezen ismereteimet kiegészítem, összekötöm az asztrológiai tudásommal, hogy pontosabb információt kapjunk belső világunkról, ezáltal pedig hivatásunkról is. (Hogy mit kezd vele az elemzett, az már az ő felelőssége.)

Ha a munkánk rendben van, az olyan változást indíthat be a mindennapjainkban, mely egyéb életterületeinkre is kihatással lehet: előremozdíthatja pénzügyi helyzetünket, de akár párkapcsolatunkat, baráti kapcsolatainkat, egészségünket is. Ehhez a befelé irányuló, önfeltáró úthoz kívánok iránytűt adni a védikus asztrológia ősi tudását felhasználva, hogy kevesebb kitérővel, eltévedéssel tegyük meg a még előttünk álló, titokba burkolózó utat munkánk, szakmánk, hivatásunk, karrierünk ösvényén.

Szarka Dóra
Asztrológus, közgazdász